AutóAddikt Újdonságok 87. Genfi Nemzetközi Autószalon: 480 kilométer hatótávolságú SUV a Fordtól

87. Genfi Nemzetközi Autószalon: 480 kilométer hatótávolságú SUV a Fordtól

A millenáris nemzedékben erős a társadalmi felelősségtudat, emellett pedig vonzónak találják a javak és szolgáltatások bérleti és megosztási konstrukcióit – vagyis egészen másfélék a fogyasztási szokásaik, mint az idősebb generációké. Mindez alapjaiban változtatja meg a vállalatok (köztük az autógyártók) üzleti elképzeléseit – derül ki a Ford kutatásaiból.

Arról sem feledkezhetünk meg, hogy e nemzedék egészen újszerű szemléletmódja magukra az autókra is kihat.

A millenáris generáció tagjainak négyötöde szerint az elmúlt öt év során a SUV-ok alacsonyabb fogyasztásúvá és környezetbarátabbá váltak; éppen ezért e nemzedék egynegyedének bevásárló listáján már egy SUV szerepel, amikor új autó vásárlását fontolgatják.

A Ford egy vadonatúj, tisztán elektromos hajtású SUV bemutatásán dolgozik, amelynek tervezett hatótávolsága eléri a 480 kilométert – vagyis egy feltöltéssel teheti meg a London és Párizs közti utat. A vállalat tavaly három új SUV-modellel lépett piacra Európában, és az új, nulla károsanyag-kibocsátású jármű egyike lesz annak az öt ilyen modellnek, amelyek 2020-ig jelennek meg.

“Európában a SUV-kategória minden más szegmensnél gyorsabb növekedést mutat, és az egyre növekvő kereslet hajtómotorja a környezettudatos millenáris nemzedék. Tavaly a Ford SUV-eladásai még az egyébként gyors ütemben erősödő iparági növekedést is felülmúlták” – mondta el Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. “A vásárlók felismerték, milyen takarékosak az olyan motorok, mint például új 120 lóerős, 1,5 literes TDCi dízelünk, amely a legújabb Euro 6 emissziós szabványnak is megfelel, hiszen CO₂-kibocsátása az új Kugában mindössze 115 g/km, vagy éppen az EcoSport többszörösen díjnyertes 1,0 literes EcoBoost erőforrása.”

A Ford európai SUV-modelljeinek (vagyis a kompakt EcoSport, a közepes méretű Kuga és a nagyméretű Edge) 2016-os értékesítése 31 százalékkal nőtt a 2015-ös eredményekhez képest. A Kuga és az EcoSport minden idők legjobb eladásaival zárta a tavalyi évet. 2016-ban a SUV-kategória európai értékesítése 21 százalékkal nőtt, és a térségben eladott újautó-eladások több mint egynegyedét tette ki.

Magyarországon az SUV szegmens a 2016-ban forgalomba helyezett 28222 db új gépkocsival a második legnagyobb szegmens, melyből a Ford összesen 1640 darab eladott Kugaval, Edge-el és Ecosporttal 5,8 százalékkal részesedik. A Kuga étékesítése 49,65 százalékkal haladta meg a 2015-ös darabszámokat.

Ám nem csupán a fiatalabb nemzedékekre igaz, hogy autóválasztásukkal felrúgják a megszokásokat. A Ford adatai azt mutatják, hogy a ferdehátú izomautók, vagyis a kis- és középméretű modellek nagy teljesítményű változatait megvásárlók átlagéletkora több mint 10 százalékkal nőtt a 2010 és 2016 közötti időszakban.

A Ford nagy teljesítményű autóinak (Fiesta ST, Focus ST, Focus RS, Ford Mustang) értékesítésében immár második éve könyvelhet el a márka 60 százalékos növekedést. Magyarországon a Mustang iránti kereslet töretlen, tavaly 151 darab talált gazdára, mely eredmény közel 30 százalékos piacrészesedést eredményez, és messze túlszárnyalja a kategória versenytársait. A sportautó kategóriában a Mustang darabszáma a Datahouse adatai szerint meghaladta az utána következő 3 versenytárs modell összesített eredményeit.