AutóAddikt Bemutatók Ford Hegyek, völgyek, Ford Ranger: hazai menetpróba

Hegyek, völgyek, Ford Ranger: hazai menetpróba

Nagyjából 1 éve várjuk az új Ford Ranger bemutatkozását. Valahogy a menetpróba elmaradt mindezidáig, úgy, hogy közben a márkakereskedésekben már pár hónapja megjelentek az első darabok, mi több, az utakon is találkozhatunk különféle felszereltségekkel bíró példányokkal, büszke tulajokkal a volán mögött.

ford-ranger-magyarorszagi-bemutato-autoaddikt-001

A Ford magyarországi képviselete fentiek értelmében tehát nem a rendkívüli újdonságra helyezte a hangsúlyt és a tematikát a menetpróba kapcsán, hanem sokkal inkább – érthető okokból kifolyólag – a terepes tulajdonságok kerültek előtérbe az egész napos program során.

Rövid eligazítás után mindenki megkapta a maga motorháztető nagyságú térképét, mellé a vaskos itinert, és kezdődhetett is a móka. Fel lett adva a lecke: Dunakeszi, Göd, Veresegyház, Mogyoród és a térséghez tartozó kisebb települések, falvak közt húzódó erdős-mezős szakaszok felderítése, geocaching jelleggel, a térképen meghatározott ellenőrzési pontokkal. Úgy jó 100 helyszínnel, 2 részletre osztva. Megoldható volt? Persze, mindenképp, főleg, ha rendkívüli tájékozódóképességgel bírt a csapat. Legalábbis a navigátor, jobb 1-ben, igaz, a térkép kezelése okozhatott némi fejtörést az imént már említett méretezés miatt. Viszont feltaltáltuk magunkat, sikeresen kezeltük a helyzetet. Mert bizony helyzet az akadt bőven az egész napos program végett.

ford-ranger-magyarorszagi-bemutato-autoaddikt-005

Elég az hozzá, hogy a szervezők remek és aprólékos munkát végeztek azzal, hogy a számtalan eldugott, alapvetően erdei és járható, aszfaltozott közútaktól igen messze eső ellenőrzési pontot kanyarítottak a térképre. Olyanokat, amelyeket ténylegesen meg lehetett így, vagy úgy, néha kilinccsel előre közelíteni.

ford-ranger-magyarorszagi-bemutato-autoaddikt-speedlight-018

Persze nem volt elegendő annyi, hogy a delikvens csapat megtalált egy pontot, hiszen az adott helyszínhez mindig kapcsolódott valamiféle kiegészítő követelmény – például „keresd meg a nagyfeszültségű villanyoszlopot, és nézd meg, hány fa áll a közvetlen szomszédságában”. Nyilván nem ezt, szó szerint, hanem hasonlót, csak érzékeltetni akarjuk, hogy nézett ki egy szimplább feladvány. Volt keményebb is, nem részletezzük, elég az hozzá, hogy mindenki túlélte a megmérettetést.

ford-ranger-magyarorszagi-bemutato-autoaddikt-007

Ugyanakkor a feladatok szorosan kapcsolódtak az új Ford Ranger képességeinek kivesézéséhez. Volt tehát igen nagy terepszög, az optimális hasmagasságot fókuszba helyezve, tesztelhettük az ideális gázlómélységet úgy, hogy a tesztautó orra szélvédőig eltűnt a vÍzfelszín alatt, kihegyezett dőlésszögek, homok (felezőt is kapcsolhattunk), és még sorolhatnánk.

ford-ranger-magyarorszagi-bemutato-autoaddikt-008

Csapatunk egy Limited felszereltségű, 2.2 literes TDCi motorral hajtott példánnyal csapatott, társított 6 sebességes automataváltóval. Az aggregát 160 lóerő leadását garantálta, kapcsolható összkerékhajtással.

ford-ranger-magyarorszagi-bemutato-autoaddikt-speedlight-019

Nyomatékban nem szenvedtünk hiányt, Drive-ba kapcsolva gyors gázreakciókkal indult meg a majd’ 2 tonnás monstrum. Országúti környezetben, alapvetően gyorsításnál – valószínűleg az automataváltónak köszönhetően – néhol túl tágnak tűntek a tartományok, állandó, lassan emelkedő fordulatszámmal. A nyomaték itt elveszni látszott, legalábbis 50 kilométer/órától felfelé, ugyanakkor élcesen épült fel a görbe, amire észbekaptunk, már 100 környékén járt a mutató.

ford-ranger-magyarorszagi-bemutato-autoaddikt-speedlight-021

Szigorúan hátsókerékhajtással, aszfalton a 4×4-nek semmi értelme, ráadásul még kanyarodni sem tud rendesen a Ford Ranger, de minek is, ez nem ilyen környezetbe lett fejlesztve. Menetkomfort tekintetében sem szabad csodákat várni, ez egy teherautó, hátsó merev felfüggesztéssel, laprugókkal, ennek megfelelően sima úton is megvan a klasszikus imbolygás, pattogós viselkedés. Megoldás lehet, ha az egyébként akár 1200 kilogramm teherbírású platót megpakoljuk némi rakománnyal, így kordában tarthatjuk a hátsó traktust.

ford-ranger-magyarorszagi-bemutato-autoaddikt-015

Utazni tehát nem feltétlenül a Ford Ranger-rel a legkényelmesebb, viszont az tény, hogy a tervezők próbáltak mindent bevetni annak érdekében, hogy a haszonjárműves érzet minél inkább a háttérbe szoruljon. A beltér kialakítása kellemes, személyautós duplakabinnal, a tesztautó konfigurálásánál bőrbelső és egyéb prémium jellegű részletek is bekerültek a képbe.

ford-ranger-magyarorszagi-bemutato-autoaddikt-016

Az üléspozíció magas, nem ismételjük magunkat, hogy teherautós (pedig az), ennek megfelelően rendkívül jó vezetési élményt kapunk, optimális kilátással előre, jobbra, balra és hátra is, a közel 5 méteres hossz szinte nem is érezhető.

ford-ranger-magyarorszagi-bemutato-autoaddikt-speedlight-020

Terepen érzi jól magát – ez így is van rendjén. Menetpróbánk során nem akadt olyan, rossz, köves, hepehupás útszakasz, ahol bármi szó szerinti fennakadás történt volna, a göröngyöket úgy simított ki a Ford Ranger futóműve, mintha azok ott sem lettek volna. Aszfaltról földútra úgy vált, hogy észrevehetetlen szinte, még akkor is, ha nagyobb sebességtartományban közelítünk, merészebben, de akkor is elemében marad, ha hevesebb kanyarvételezésbe kezdünk – mondjuk  poros, süppedős, homokos útfelületen.

ford-ranger-magyarorszagi-bemutato-autoaddikt-014

Nagy segítséget jelentett a menetpróbához az, hogy a flottába állított Ford Ranger modellek mindegyike a célnak megfelelő Good Year All Terrain gumiabroncsokat kapott. Ennek köszönhetően a tapadás, a kapaszkodóképesség jelentősen növekedett, dícséretes, hogy a Ford hazai csapata erre is gondolt, s nem hagyományos utcai gumikkal küldték az újságírókat terepre.

ford-ranger-magyarorszagi-bemutato-autoaddikt-009

Hamarosan részletes teszttel jelentkezünk az új Ford Ranger kapcsán, mely során 1 hetünk lesz arra, hogy A-tól Z-ig kivesézzük a terepes képességeket, valamint megvizsgáljuk a tényleges (vagy azt közelítő) terhelési részleteket.

ford-ranger-magyarorszagi-bemutato-autoaddikt-speedlight-017

A Ford Ranger – ahogy említettük – már kapható az itthoni Ford márkakereskedésekben is, az induló ár 8 147 000 forint bruttóban, ezért XL felszereltséggel, 2.2-es TDCi dízellel (130 LE), 6 sebességes manuális váltóval szerelt verziót vihetünk haza. 11 398 250 forint a bruttó listaára a WildTrak 3.2 TDCi 200 lóerős változatának, 6 sebességes automataváltóval.

ford-ranger-magyarorszagi-bemutato-autoaddikt-006

Az eseményen a Sencor külső akciókameráit (3CAM 5200W) és belső nézetes fedélzeti kameráit (SCR 2100) használtuk – nagy megelégedettségünkre. Az akciókamerák remekül állták a sarat, szó szerint, ráadásul a rögzített stream (720p-ben, de tud a termék 1080p-is) teljesen stabil és megfelelően színtelt volt. Mint megtudtuk, a 3CAM 5200W-nek időközben megérkezett utódja, a 3CAM 2000, mely ugyan számozásában alulmarad az elődétől, azonban funkcionalitást tekintve többet nyújt majd. Hamarosan tesztet is közlünk a Techaddikt.hu-n, érdemes figyelni.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Az online- és egyéb kommunikációnkhoz ASUS ZenFone 2 okostelefont használunk.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSGigabyte, SonyEpson, Kaspersky Lab, Canon, Camera Kft., Nike
HIRDETÉS
Előző cikkHazai menetpróbán bizonyított az új Opel Astra Sports Tourer
Következő cikk[TESZT] Maserati Ghibli Diesel 3.0 V6 RWD – észrevétlen hasonlóság