AutóAddikt Autóteszt Nissan Nissan Leaf Tekna 30 kWh – teljes értékkel

[TESZT] Nissan Leaf Tekna 30 kWh – teljes értékkel

Megjelenésétől fogva szerettjük a Nissan Leaf-et. Hogy miért? Valószínűleg az egyedisége, a formabontó koncepciója révén vonzza célközönségét, s egyre masszívabb a flottás cégautós felhasználói vonal is.

nissan-leaf-30-kwh-teszt-autoaddikt-002

Igen ám, de a hatótáv mindig is sarkalatos kérdés volt a Nissan Leaf esetében. Alaphangon teljes töltöttséggel jó, ha 130-140 kilométert meg lehet tenni a 24 kWh-s verzióval, viszont arra is számítani kell, hogy például a téli időszakban ez ténylegesen úgy 100 kilométert jelent, vagy kevesebbet – függően a felhasználási környezettől, vezetési stílustól, és még jó pár egyéb külső tényezőtől.

Tehát szükségessé vált egy olyan hajtáslánc, amely alapvetően marad a régi koncepció szerint, viszont egy masszívabb akkumulátor kerül a korábbi helyére. A megvalósítás még a tavalyi évben meg is történt, s úgy tűnik, a japán gyártó ténylegesen, kézzel foghatóan is megvalósította azt, amire vágytunk: egy élhetőbb, szerethetőbb és ezáltal jóval praktikusabb Nissan Leaf lett a végeredmény, ezúttal már akár 250 kilométeres hatótávval. Vajon tényleg teljesíthetők az elvárások?

nissan-leaf-30-kwh-teszt-autoaddikt-014

A lényeg a részletekben rejlik

Tavasszal jóval egyszerűbb a dolgunk, ha teljesen elektromos autót szeretnénk tesztre fogni, hiszen a külső hőmérséklet alakulása rendkívül kedvezhet a hosszabb, kiterjesztett hatótávnak. Egy alapos, több, mint 12 órás otthoni töltés után indultunk útnak a 30 kWh-s Nissan Leaf fedélezetén, immár zöld rendszámmal, elszántan a budapesti beváros hétköznapi forgatagába. Az fedélzeti computer kereken 219 kilométernyi megtehető távot ígért, ez alulmarad a gyári adatnak, de 30 kilométer ide, vagy oda, üsse kő.

nissan-leaf-30-kwh-teszt-autoaddikt-004

Szigorúan ECO üzemmódban: bár a „gázreakciók” visszafogottabbak, ezzel együtt elemében van így is a Nissan Leaf, nem csinál gondot abból, ha lámpától lámpáig igénylünk némi dinamizmust a haladás kapcsán. Egyébként mindenképp érdemes használnunk a gazdaságos üzemmódot, ha sok-sok kilométer tervezünk be két töltés közt – ezzel ugyan nem írunk semmi újdonságot, viszont tény, hogy főként itt, a nagyobb hatótávú akku esetében rengeteget tudunk spórolni.

nissan-leaf-30-kwh-teszt-autoaddikt-003Kellemesnek nem mondható araszolgatás (Deák tér) után úgy döntöttünk, 182 kilométer tartalékkal becélozzuk a budai hegyvidéket. Olyan szempontból is jó ilyenkor a választás, hogy ugyebár ott található a CHAdeMO szabvánnyal operáló MOL kút (Istenhegyi út), nem árt, ha bebiztosítjuk magunkat a környéken autózva, ha netán visszaugranának a distance-értékek.

Mérhetően más minden gyakorlati felhasználás mellett

Érdekes módon a 30 kWh-s Nissan Leaf-nek meg sem kottyantak különösképp az emelkedők, a néhol már-már szélsőségesnek tűnő hegyi tekergős, szűk egyirányú utcácskák.

nissan-leaf-30-kwh-teszt-autoaddikt-007

Normafánál kikötve, legalább 30 kilométeres hegyi autózás után a kijelző szerint még mindig 135 kilométerre voltunk biztosítva, így tudtuk, ha a Déli pályaudvar felé visszaereszkedünk, a fékenergia-visszatáplálásból legalább 10 kilométert kaphatunk még ajándékba a meglévők mellé. 143 kilométer lett végül az etap részeredménye, úgyhogy még gyorsan ellátogattunk Budaörsre, aztán Törökbálintra is, majd amikor Szentendre felé vettük az irányt, leellenőrizve a megtehető távot, 118 kilométert rögzítettünk.

nissan-leaf-30-kwh-teszt-autoaddikt-005A Váci úton kifelé haladva miért is ne ugranánk be Dunakeszire, aztán utána mondjuk Gödön keresztül jöhet Veresegyház, majd Fót is. Jött is, és belefért a kapacitásba, bőven – az M0-ra kikanyarodva ugrott 100 alá a számláló. Briliáns, nem igaz? Még bő 100 kilométerünk maradt, csak autópályázni ne kelljen. Vagy autóutazni, egyik sem tesz jót a hatótávnak.

Sajnos ezt a kényes problémát továbbra sem sikerült kiköszöbölni a Nissan Leaf-nél, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy nagyobb kapacitású akkumulátorral folyamatosan haladni 130 kilométer/órával hatékonyabb.

nissan-leaf-30-kwh-teszt-autoaddikt-035

Ez körülbelül 20 kilométer pluszt egész biztosan jelent, ennek próbájára most nem került sor, viszont mindenképpen tervezzük a nyári periódusban, hogy elmerészkedünk messzebb, például a Balatonra (Siófok), ami már korábban a 24 kWh-s változattal sem okozott túl nagy gondot – igaz, akkor a kertek alatt közlekedtünk, a lehető legrövidebb útvonalon.

nissan-leaf-30-kwh-teszt-autoaddikt-022

Végső, a hazatérés előtti utolsó állomásként Lajosforrást irányoztuk be, Szentendre mögött, jelentős szinteltérésekkel, autót próbáló hegyvidéki szakaszokkal. A menedékházhoz érve még mindig maradt 67 kilométer, ami teljesen rendben is volt, hiszen a tényleges táv hazáig ennek a töredéke. Beleszámítva a hegyről leereszkedést is, ami egyébként 21 extra kilométert adott hozzá a tartalékokhoz – több mint elegendő volt a kirándulás hathatós lezárásához.

nissan-leaf-30-kwh-teszt-autoaddikt-023

Mivel a 30 kWh-s Nissan Leaf alapvetően az akkumulátor kapacitása végett változott, sok újítást ezen felül nem kapunk a karosszériát, vagy az enteriőrt vizsgálva. Tesztautónk Acenta felszereltséggel, bőrkárpitozással érkezett, a kényelmi faktor teljesen személyautós volt, férő- és pakolóhely tekintetében szintén megfelelt teljes mértékben a kívánalmaknak.

nissan-leaf-30-kwh-teszt-autoaddikt-024

Mennyiért adnak most egy Nissan Leaf-et?

nissan-leaf-30-kwh-teszt-autoaddikt-031A Nissan Leaf árképzése szerint az egyetlen 24 kWh-s modell jelenleg a legalacsonyabb, Visia felszereltség, 9 080 000 forintért. Ha viszont az Acenta csomagos verzió révén esünk gondolkodóba, akkor 10 519 000 forinttal kell kalkulálnunk vásárlásnál, azonban van magasabb felszereltségi fokozat is (tesztünkben bemutatott modell): a Tekna 11 279 000 forintot kóstál.

nissan-leaf-30-kwh-teszt-autoaddikt-034

Konfigurálásnál az alapáron felül még kiadást jelenthet a Stílus csomag 16 colos felnikkel, sötétített üveggel, tempomattal, 215 000 forintért, illetve választhatjuk a Nissan Connect navigációs rendszerét is USB aljzattal, 5.8 colos érintőképernyővel és tolatókamerával 239 000 forintért. Gyöngyház, vagy metál fényezés esetén 125 000 forintos felárral kell számolni.

nissan-leaf-30-kwh-teszt-autoaddikt-001

Nissan Leaf Tekna 30 kWh specifikációk

Motor

Motortípus: eletkromotor (AC szinkronmotor)

Lökettérfogat: –

Maximális teljesítmény: 109 LE @ 3008-10000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 254 Nm @ 0-3008 ford./perc

Erőátvitel: irányválasztó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4445 mm

Szélesség: 1770 mm

Magasság: 1550 mm

Tengelytáv: 2700 mm

Első gumik mérete: 205/55 R16

Hátsó gumik mérete: 205/55 R16

Tömeg, üresen: 1470 kg

Össztömeg: 1865 kg

Csomagtartó mérete: 330 liter, 680 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: –

Menetteljesítmények

Végsebesség: 144 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra:11.5 s (saját, mért eredmény: 10.6 s)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: –

Országúti: –

Vegyes: –

Gyárilag mért eredmények

Városi:  –

Országúti: –

Vegyes: –

CO2 kibocsátás: 0 g/km

Még több információ a Nissan magyarországi képviseletének oldalán, IDE kattintva.

Még több fotó: Autóaddikt.hu Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: ASUS, Acer Hungary, SonyCanon, Camera Kft.
Utómunka hardver: ASUS, Acer, Gigabyte