AutóAddikt Autóteszt Škoda Škoda Rapid Spaceback 1.6 CR TDI Elegance StylePLUS – újszerű megközelítések

[TESZT] Škoda Rapid Spaceback 1.6 CR TDI Elegance StylePLUS – újszerű megközelítések

Kifejezetten izgalommal telve vártuk még tavaly év végén a Škoda Rapid Spaceback hazai bemutatóját – korábban a koncepciók és előzetes beharangozások alapján érthető kíváncsisággal vetettük bele magunkat a menetpróba változatos programjába.

skoda_rapid_spaceback_1_6_crtdi_005

Elég az hozzá, hogy a röpke pár óra elegendő volt ahhoz, hogy megkedveljük a teljesen újraértelmezett Rapid-kasznit, a praktikum és kényelem megfelelő ötvözetét, s nem utolsó sorban kedvezőnek mondható ár-érték arányát.

skoda_rapid_spaceback_1_6_crtdi_001

Mint ismeretes, a Škoda Rapid néven már gyártott autót, méghozzá 1984 és 1990 között, az akkori 120-as modell típusfrissítéseként ékelődött a köztudatba: az akkori trendek szerint csapott, kétajtós kivitelű kupékarosszériával, szériamotorokkal (1289 köbcentiméter, 58 lóerő, 5 fokozatú váltó – a GLS-ből örökölve, 97 Newtonméter csúcsnyomaték, 18 másodperces sprint 0-ról 100 kilométer/órára, s akkoriban kategóriájában kirívónak számító 153 kilométer/órás végsebesség). Persze ezen irányvonal mára a múlté teljesen, bár lehet, hogy a jelenkori Rapid Spaceback tervezésekor a mérnökök valamelyest hozzányúltak a korábban már jól bevált formavilághoz, ugyanis a végeredmény meglehetősen eltér a megszokottakétól – legalábbis, ami a Rapid Spaceback-et illeti. Bár alapvetően a jelleg inkább kombis, mintsem sportos, de azért természetesen a formavilág próbál rendkívül lendületet és dinamizmust sugárzó maradni.

Megegyezik, de mégis más

B oszloptól hátrafelé találkozunk alapvető különbségekkel a korábban már alaposan kivesézett lépcsőshátúhoz képest, bár a jelleget nagyban meghatározza a felszereltségi szint – elég csak egy pillantást vetni a cikkben főszereplő tesztautóra. Itt ugyanis a Style Plus csomag remekül egészíti ki az Elegance opciót, nem beszélve néhány feláras kiegészítőről; konkrétan a 17 colos bicolor 5 küllős könnyűfém keréktárcsák, vagy akár a terjedelmes panorámatető is vonzza kétségkívül a tekintetet.

skoda_rapid_spaceback_1_6_crtdi_002Az orr-rész prémium jellegét jelen esetben is a hűtőmaszk krómkeret-berakása határozza meg, az egyenes vonalak, csapott szélek pedig letisztultságot és minimalizmust is középpontba állítanak. A mellső lökhárító alsó szoknyája keresztben vékonyra nyújtott beömlőt hordoz, itt kétoldali ködlámpapárossal fejeli meg a küllemet – nem is kell ennél több plusz, legalábbis, ami a látvány és környezete összhatását illeti.

skoda_rapid_spaceback_1_6_crtdi_003Az imént említett 17-es kerekek is feldobják a hangulatot, nagyon, az amúgy szögletes megközelítéseket remekbeszabottan egészítik ki, a 2602 milliméteres tengelytáv ellenére a kerékívek nem elnagyoltak, a motorháztető és az első sárvédőlemezek találkozása közötti rész megfelelően keskenyre gondolt; az oldalnézet pedig leginkább – itt mindenképpen – kombi jelleget tükröz. Pedig – mint ahogyan már szinte unalomig ismételjük – a Rapid Spaceback nem kombi, nevéhez hűen amolyan nem e földön termett valami, ténylegesen olyan, amilyet még eleddig nem igazán terveztek. Miért is ne lenne egy olyan vonulat is, amely akár meghatározóan új szegmenst hoz létre az autópiacon? Majd meglátjuk. Mindenesetre a törésvonalakkal is visszafogottan bántak a tervezők, hiszen akár az Octavia-hoz hasonlítva a Rapid Spaceback a küszöbök feletti részleteket kivéve nem az a jellegzetes mai Škoda-lineupra jellemző „itt egy plusz vonal, ott egy plusz lezárt szög” koncepció stíluselemeit képviseli.

Ez tulajdonképpen kombi. De lehet, hogy mégsem az

Ugyanakkor a fart vizsgálva némileg visszaköszön a trend, a jelenlegi elvárások által övezett formaterv, igaz, a középen elhelyezkedő rendszámtáblahely, valamint a két sarokra ráhúzott helyzetjelző búrák között nagyon haloványan azért felfedezhetjük – mindösszesen két párhuzamosra húzott egyenes személyében. A hátsó lökhárítóelem ugyan színre fújt természetesen (csakúgy, mint az első), de azért sötét matt ütés- és kopásálló burkolatot kapott. A hátsó, ötödik ajtó üvegezése rendhagyó módon nem ér véget a lámpatestek felső határánál, hanem azok harmadáig belóg – ez kifejezetten illusztris látvány, s a Škoda felirat, embléma, típusjezések is mind itt foglalnak helyet. S hogy egy kevéske sportosság még legyen azért a képben, a felső traktus kapott egy szolid légterelő szárnyat is, hogy ne érhesse szó a ház elejét.

skoda_rapid_spaceback_1_6_crtdi_010

Ha már kihegyezetten a csomagtérre összpontosít a Spaceback (nevéből adódóan), nézzük, mit tartogat az autó ezen részlete! Alaphangon 415 liter áll rendelkezésre, ez 135 literrel kevesebb, mint a hagyományosnak mondható szedán kivitelnél. Tehát itt azonnal el is felejthetjük a kombi kifejezést, legalábbis a rakodótér tekintetében. A hátsó, 40:60 arányban osztott hátsó ülések előrehajtásával a térfogat növelhető, egészen 1380 literig, utóbbi érték is elmarad a lépcsőshátúétól. Mindegy, a Spaceback megjelenésével kárpótol teljesen körűen: hiába, a karosszéria lerövidítésének – mínusz 18 centiméter – ára van.

skoda_rapid_spaceback_1_6_crtdi_012

Tetszetős külső mellé kiváló enteriőr társul, az anyagválasztás igényes és minőségi, a műanyagok jelenléte nem tolakodó, de mégis jelen vannak – nyilvánvaló, hiszen a low budget szellemiség valamilyen formában kell, hogy tükröződjön, még akkor is, ha egy csúcsfelszereltségű Rapid Spaceback-ről van szó. A kormánykerék a belső méretekhez képest nagynak tűnhet, a vajbőr bevonatot ismét nagyon kellemesnek találtuk, s konstatáltuk, egész biztos, hogy nem hajlamos a direkt kopásra, még akár 30-40 ezer kilométer után sem valószínű a fényesedés.

skoda_rapid_spaceback_1_6_crtdi_014

A keresztküllők a létfontosságú, alapvetően komforthoz tartozó kiegészítők vezérlés kapcsolóit tartalmazza, a kezelés vakon végezhető néhány együtt töltött perc után. A cockpit felső részén találhatóak a levegőkeringetés ráspolyai, míg a középkonzolon opcionális 5 colos kapacitív érintőképernyővel szerelt infotainment rendszer került beépítésre. A felületek az LCD alatti szekcióban sincsenek túlbonyolítva, az alap klíma kezelőszervek, a menetbiztonság és menettulajdonságok gombjai kerültek egy sorba, alatta a pohártartók kialakításával, illetve a hatsebességes manuális kéziváltó karjával.

A kényelmet gazdag felszereltség biztosítja az enteriőrben

skoda_rapid_spaceback_1_6_crtdi_015Minden földi jóval fel volt szerelve a szerkesztőségünkhöz érkezett Škoda Rapid Spaceback, vezető- és utasoldali légzsákokkal, első oldal- és fejlégzsákkal, Xenon fényszórókkal, gumiabroncsnyomás-ellenőrző rendszerrel, hegymenet asszisztenssel, ABS és ESC rendszerekkel a biztonságos és komfortos közlekedésért. Továbbá számos extra pluszt is találtunk, mint például tárolórekeszt a láthatósági mellény számára, kétoldali csomagtér szőnyegborítást, ajtókba integrált hulladéktárolót, multimédiás tárolórekeszt, pohár- és parkolójegytartókat is.

skoda_rapid_spaceback_1_6_crtdi_017Kényelem: akad, nem is kevés – mondhatnánk, miután kiszálltunk a Rapid Spaceback első, avagy hátsó üléseinek valamelyikéről. Az első fotelek jól eltalált ülő- és hátlapokkal rendelkeznek, a kialakítás miatt a lábterek korlátozottak itt, főként, ha termetesebb mérettel bírnak az első üléseken helyet foglaló utasok. A fejtér itt optimális, viszont hátul 190 centiméter felett már igencsak visszafogott a rendelkezésre álló hely, viszont akár kinyújtott lábbal is utazhatnak az átlagosabb testalkattal rendelkezők, mivel a lábtér óriási a feljebb taglalt tengelytávolságnak köszönhetően. Az ülések tömése jó, megfelelően kemények a felületek, a hátlap dőlésszöge is kielégítő, a szélesség szab egyedül korlátokat a hosszabb távú utazás mikéntjének – kettő felnőtt-egy gyerek kombinációval viszont akár több száz kilométer is megtehető viszonylagos gondok nélkül.

Továbbra is remek választást jelent az 1.6-os turbódízel

Korábbi Škoda Rapid Spaceback tesztünkben hasonló erőforrással teszteltünk, tehát az 1.6 literes, közös nyomócsöves és közvetlen befecskendezéses turbódízellel tettük próbára az autót. Jelen esetben is tehát 103 lóerővel gazdálkodhatunk, mely maximális teljesítmény 4400-as percenkénti fordulatszámon áll rendelkezésre. A 250 Newtonméteres forgatónyomatékcsúcs (1500 percenkénti fordulatszámtól) bőven elegendő hátteret biztosít az 1260 kilogramm önsúlyú kocsiszekrény mozgatásához – a lépcsőshátú Rapid Spacback száraz súlyához képest itt kereken 70 kilogramm pluszt kapunk. A motor karakterisztikája tökéletesre hangolt, a csekély és elenyésző súlytöbblet ellenére nyomatékos, közvetlen gázreakciókat kapunk, az ötsebességes manuális kéziváltó áttételezése remek, bár érezhetően elkélne még egy plusz, hatodik fokozat is. Ez elsősorban autópálya használatnál ütközik ki érezhetően, de tény, hogy az erőtartalékból nyilvánvalóan 130 kilométer/óra felett sem fogy ki a hajtáslánc.

skoda_rapid_spaceback_1_6_crtdi_013

Országúti környezetben viselkedik a legbarátságosabban fogyasztás tekintetében a Rapid Spaceback, 1.6-os CR TDI egységgel, ugyanis 90 kilométer/órás tempónál 3.1 literrel is beérte 100 kilométeres átlaggal számolva – ez hajszálpontosan ugyanakkora érték, mint a szedán verzió esetében. Városi felhasználással sem vallott szégyent a csehek büszkesége, sok lámpától lámpáig haladással, sávváltásos kigyorsulós előzéssel és csordogválással is mindössze 5.4 liter/100 kilométeres üzemanyagfelhasználást rögzítettünk, 3 tizeddel többet, mint a korábbiakban.

Nézzük, hogyan is fest mindez összességében

Ha a család tagjai, a rokonság, ismerősök kedvelik a merész, korlátokon belül kivitelezett formabontó újításokat, akkor a kaszni fazonját is imádni fogják, mely nem utolsó sorban magas szintű egyediséget kölcsönöz az autónak, olyan újító megvalósításokkal, melyeket nem sok egyéb modellnél fedezhetünk fel a szegmens területén.

skoda_rapid_spaceback_1_6_crtdi_004

A tesztben szereplő Elegant StylePLUS felszereltségű Škoda Rapid Spaceback 1.6 literes CR TDI motorral, 103 lóerővel, 5 fokozatú manuális kéziváltóval bruttó alapáron 5 542 190 forintot kóstál. 3 299 690 forintért viszont már hazavihető alapfelszereltséggel, Easy csomaggal, 1.2 literes MPI 75 lóerős benzinmotorral, ötfokozatú manuális kéziváltóval felvértezve.

2014 Škoda Rapid Spaceback 1.6 CR TDI Elegance StylePLUS specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres turbótöltött benzinmotor

Lökettérfogat: 1598 cm³

Maximális teljesítmény: 103 LE @ 4400 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 250 Nm @ 1500-2500 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, 5 fokozatú manuális kéziváltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4304 mm

Szélesség: 1706 mm

Magasság: 1459 mm

Tengelytáv: 2602 mm

Első gumik mérete: 215/40 R17

Hátsó gumik mérete: 215/40 R17

Tömeg, üresen: 1260 kg

Terhelhetőség/össztömeg: 535/1720 kg

Csomagtér mérete: 415 liter, 1380 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 55 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 190 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 10.3 másodperc, mért eredmény: 9.9 másodperc

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 5.4 l/100 km

Országúti: 3.1 l/100 km

Vegyes: 4.5 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 5.6 l/100km

Országúti: 3.7 l/100km

Vegyes: 4.4 l/100km

CO2 kibocsátás: 114 g/km

Bővebb információ a Škoda hazai honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Sony, MSIKingston Technology, EpsonLivekodok.com, Canon, Camera Kft., Nike
Utómunka hardver: Acer, MSI